Pár emberrel beszélgettem a napokban, és boldog új évet kívántam nekik. De csak most gondolkodtam el rajta, hogy mit is kívánok? Igazából eszemben sincs az a gondolat valóságosan, hogy a megszólított embernek tényleg legyen boldog ez az éve. Nem az jár a fejemben. De mégis szívesen mondom, volt, akit csak ezért hívtam fel. Aztán hirtelen rájöttem, hogy honnan ismerem ezt az érzést: olyan, mint amikor felköszöntök valakit a születésnapján. Az új év olyan, mintha mindenkinek születésnapja lenne: mindenkit fel lehet köszönteni, mindenkinek aktuális.

A Himnuszban a “Hozz rá víg esztendőt” egy bibliai kép, a nagy elengedés évét jelentette: 3Móz 25,8kk (ITT olvasható) Akkor mindenkinek vissza kellett kapnia a régi földjét, amit elvesztett vagy eladott. Minden adósságot el kellett engedni, a rabszolgákat felszabadítani. Egy nagy újrakezdést jelentett ez az alkalom. Amikor tehát a Himnuszban “víg esztendőért” könyörgünk, akkor nem egy boldogabb új esztendőről van szó, hanem egy nagy újrakezdésről, ahol Isten kegyelmét, nagy “adósságelengedését” élhetjük át. És ez mindenkire vonatkozhat, egyetemes érvényű. Mint ahogy január első napjaiban mindenkinek mondhatom, hogy BÚÉK, mert mindenkit érint.

“Az Úr Lelke van énrajtam, mivel felkent engem, hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek; azért küldött el, hogy a szabadulást hirdessem a foglyoknak, és a vakoknak szemük megnyílását; hogy szabadon bocsássam a megkínzottakat, és hirdessem az Úr kedves esztendejét.” Lk 4,19