Szűzen vagy sehogy


Ezen írás célja, hogy néhány, Jézus születésével kapcsolatos félreértést eloszlasson; a szűztől születés értelmét nem keresztyének számára is világossá tegye; azokat pedig, akik hívőknek mondják magukat, intse: ha ezt nem vallják, a keresztyén hit lényegét nem fogadják el.


Ünnepi családi ebéd. A vendéglátó házigazda régi vágású, idős férfi. Énképének fontos része az egyháziasság és protestáns neveltetés – ha nem is a hétköznapokban, de legalább így társaságban.

Azért tudjátok, ezt a Józsefet mégis csak jól palira vették.

Tíz ember húszféle világnézettel, mégis egyetértésben kuncognak. Van egy csöndeske is, őt vallásosnak tudják: ő biztos nem nevet, inkább nem is néznek rá. Pedig érdemes lenne, mert ő ismeri a történetet. Ráadásul méginkább számonkérhető lenne, mert tudóspalánta: neki is biztos feltűnt, hogy ez a történet „nem normális”.

Ókori zsidó iratoktól kezdve a Monty Pythonon át őszinte hittanosokig már sokan tippeltek arra, hogy turpisság van a történetben. Ugyanakkor a római katolikus egyház a bibliai történet köré átláthatatlan legendaködöt borított olyan kiegészítésekkel, minthogy Mária a szülés után is szűz maradt, ő maga nem halt meg, hanem egyenesen a mennybe ment, stb. Ha valaki szeretné meghallani, amit az eredeti hírmondók (Máté és Lukács) mondani akartak, annak egy pillanatra abba kell hagynia a kuncogást, és figyelnie kell rájuk. De félre kell tennie a vallásos tündérmeséket is, amelyek ugyan bibliai történetekből indultak el, de végül elrugaszkodtak azoktól: ezek a „vallásos pletykák” elzárnak a valódi üzenettől.

Mit ad hozzá Jézus történetéhez, ha természetfeletti módon fogant? Enélkül is lehetne valaki tekintélyes vezető: a próféták közt Mózes, a királyok közt Dávid a legmegbecsültebb – mindketten „normális” emberek. Jézus történetében a fogantanásnak más jelentősége van.

A bibliai világképben az ember Isten elleni lázadóvá vált, önmaga akar uralkodni a saját és a mások élete fölött. Ez az Istentől való elfordultság mélyen belénk ivódott, alaptermészetünk részévé vált. Olyannyira, hogy ezt örökítjük tovább generációról generációra, ez a szellemi DNS-ünk része. Ahogyan a növények maggal szaporodnak, abban örökítik tovább természetüket – így történik az emberekkel is. A régi magyar nyelvben az embernek is van magja, lásd pl. a „magömlés” szót. A mag jelenthet utódot is, mint a szólásban: „írmagja sem maradt”. Ugyanígy van a bibliai görögben is: a „szperma” szó jelenti a növény magját, de az ember magját, ill. utódját is.

Ha Jézus emberi magból (szperma) született volna, természetében nem különbözne más emberektől: a „maggal” együtt a romlottságot is örökölte volna. Amikor azt állítja a Szentírás, hogy a Szentlélektől fogant, akkor azt adja hírül: Isten maga érkezik a világba, aki nem más „magjából”, hanem önmagától élő, és nincs meg benne a romlottság. Ugyanakkor embertől kell születnie, és embernek is kell lennie annak, aki a lázadó embert újra Istennel együttjáró emberré akarja tenni. Legalábbis Isten úgy ígérte az Írások első lapjain (1Móz 3,15), hogy asszonytól fog születni a Szabadító. De a józan ész is így diktálja: ha van egy Ádám, aki lázadó lett, van egy emberiség, aki lázadásban él, jöjjön el egy új Ádám, az Igaz Ember, aki haza bír téríteni! Ez történik meg a Biblia szerint akkor, amikor Mária méhéből világra jön a fiúgyermek: nincs benne a lázadó Ádám magja, viszont mégis valóságos emberként születik világra.

Szó sincs tehát arról, hogy Isten Máriával szexuális kapcsolatba lépett volna: gyakran értik így a szűztől születést a muszlimok, és viszolyognak; mint ahogy gyakran értik így nem vallásos emberek is, és a mitológiák világából ismert isten-ember nászokhoz hasonlítva megmosolyogják. Ha valaki nem is hiszi el a bibliai történetet, akkor is fontos, hogy megértse: a keresztyénség Jézusban nem félistenről beszél, hanem testté lett Istenről.

Ez a kettős természet (Isten és ember) a Jézus-történetet végigkíséri. Emberi módon, emberi keretek között éli az életét: adott földrajzi helyen, a történelem bizonyos idejében, jogi értelemben Izráel Júda nevű törzséhez, Dávid király leszármazottai közé tartozik. Emberi az élete, emberi a szenvedése és a halála is. Ugyanakkor amikor beszél, nem úgy teszi mint más tanítók, hanem hatalommal tanít. Természetfeletti erővel gyógyít és olyan tetteket jegyeznek fel róla, amire a korabeli zsidóság csak az Örökkévalót tartja képesnek. Az összes vallás közül a keresztyénség az egyetlen, amely ilyen „mitologikus” eseményeket konkrét történelmi korban, helyen és személyekkel beszél el – ha valaki nem is hiszi el, hogy ez igaz lenne, de ezt az egyediséget akkor is látnia kell.

Jézus történetének, és így a keresztyén hitnek középpontjában a kereszthalál és a feltámadástörténet áll. Egyesek példaértékű önfeláldozást, mások a szeretet sebezhetőségét, megint mások az igazságtalanság bizonyítékát látják Jézus kereszthalálában. A feltámadást pedig némelyek vallásos legendaként, mások szimbolikus történetként értelmezik. Pedig ha Jézus Isten-ember, akkor ezek a magyarázatok épp a leglényegesebb részt, az üzenet lényegét vétik el!

A keresztyénség jó híre arról szól, hogy bár lázadókként az Örök Király jogos haragját érdemeljük, ő ezt a büntetést saját magára vette, hogy az övéit ettől az igazságos büntetéstől megmentse. Ha tényleg emberré lett, akkor emberként „jogszerű”, hogy embernek járó ítéletet átvállaljon. Ha ráadásul tényleg nem Ádám lázadó magvából való, nem lázadóként született, akkor ő „tehermentes”: szabad arra, hogy mástól átvállalja a büntetést. Ha pedig igaz, hogy nem egyszerűen ember, hanem Isten is, akkor ezt az ítéletet ő el is bírja hordozni: a lázadásunk jogos, igazságos büntetését örökké kellene fizetnünk, ő viszont halálában rövid idő alatt átmegy a rettenetes súly alatt, így megmentve kegyelmesen az övéit ettől a büntetéstől. És mivel a Szentlélektől fogant, Isten Lelke él benne (nem ajándékként, hanem természete szerint) – az a Teremtő Lélek, aki a világ hajnalán élettelenből élőt hívott elő: ez a Szentlélek fel is támasztja őt a halálból, hogy ezt az életet ossza meg majd az övéivel is.

A bibliai Isten- és emberkép szerint ez az egyetlen megoldás arra, hogy az Istentől elszakadt ember Isten haragjától megmeneküljön, és vele életközösségben lehessen. Ez a keresztyén hit magva, ami nem állhat meg akkor, ha Jézus nem a Szentlélektől fogant, ill. nem szűztől született. Ahogy az egyik legtekintélyesebb keresztyén tanító fogalmaz:

„Az ő Fiáról szól ez az örömhír, aki test szerint Dávid utódaitól származott, a Szentlélek szerint pedig a halottak közül való feltámadásával Isten hatalmas Fiának bizonyult. Ez a Jézus Krisztus a mi Urunk…” (Róm 1,3-4)

Ha keresztyénnek mondod magad, de kuncogsz Jézus születéstörténetén: tedd nyugodtan, de vedd észre, hogy becsapod magad, mert Jézus örömhírének magvát tartod nevetségesnek!

Lehetetlennek tűnik, hogy Isten emberként jöjjön el a világba. Valójában viszont az a lehetetlen, hogy az Isten nélküli ember bármi más módon Istenhez hazataláljon.

One thought on “Szűzen vagy sehogy”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.