Nagyon érdekes dolog tűnt fel mostanában, először Júdás levelét, aztán most Péter második levelét olvasva. (A kvízoldal segítségével. :)) Valahogy úgy élt bennem, hogy az általános keresztyén köztudat szerint a démonok bukott angyalok, akik kitaszítva a mennyből itt kóricálnak a földön, és valamennyi mozgásterük még van, hatalmukat nem veszítették el teljesen. Ebből csak annyit fogadtam el, hogy bukott angyalok léteznek, de nem tudtam olyan igehelyről, ami arról szólna, hogy ezek pontosan hogyan is vettettek ki a mennyből vagy éppen mit művelnek közöttünk.

Erre mit ír Júdás?
“Azokat az angyalokat is, akik nem becsülték meg a maguk fejedelemségét, hanem elhagyták saját lakóhelyüket, örökkévaló bilincsekben és sötétségben tartja fogva annak a nagy napnak az ítéletére.”
Gondoltam, Júdás úgyis szereti az ilyen témákat, úgyse lehet kibogozni, hogy pontosan mire gondol. Erre jön Péter:
“Mert az Isten nem kímélte meg a bűnbe esett angyalokat sem, hanem az alvilág sötét mélységébe taszította őket, hogy őrizetben maradjanak az ítéletig.”
Ez már kettő, és nem néztem még meg, hogy máshol is mondanak-e ilyesmit. A lényeg, hogy úgy fest: több apostol is határozottan úgy tanítja, hogy a bukott angyalok nem kísértetek és nem gonosz lelkek, hanem angyalok, akik fogságban vannak az ítéletig.
Hogy a démonok meg kifélék, mifélék, honnan jönnek és meddig maradnak… Passz. Olyan benyomásom van, mint a fantasy regényekben a gonosz tündékkel kapcsolatban: hatalmuk nagyon korlátolt, inkább bosszúságot okoznak semmint komoly kárt (l. ApCsel 16,16-18), mégis amikor éjszaka az ő földjükön mész át, akkor a mókájuk az életedbe is kerülhet (Mt 8,28).

Persze lehet, hogy ez a téma a modern embert csak mosolyra készteti. Nem baj, a posztmodernnel már lehet tárgyalni erről.