Az alábbi írás John Piperrel folytatott beszélgetés leiratának fordítása.

Ma két, egymáshoz kapcsolódó pásztori kérdés került elénk. Az egyik egy Ethan nevű hallgatónktól érkezett:

„Üdvözlöm, John pásztor, és köszönöm, hogy feltehetem a kérdésemet. A gyülekezetem azt fontolgatja, hogy úrvacsorához engedje a nem hívőket is. Az érvük az, hogy az úrvacsorával a nem hívőket meg lehet szólítani, mert ezzel az Úr kereszten elvégzett munkája és visszajövetele felé tereljük őket. Ön hogy látja ezt?”

Matt hasonló kérdést hozott:

„Jó napot, John pásztor. Az elmúlt időben azokról a névleges egyháztagokról gondolkodtam, akik részt vesznek az úrvacsorában. Mi történik, ha nem megtért ember eszik a kenyérből és iszik a borból? Konkrétan mi az a bűn, amit elkövet? Szerintem bűn, ha részt vesz. De miért?”

Lelkész úr, mi a válasza Ethan és Matt kérdésére?”

Hadd kezdjem kicsit nyersen az első résszel: ha a lelkészeid a nem hívőket az Úr asztalához szeretnék hívni, hogy ezzel Jézushoz vezessék őket, valószínűleg rossz gyülekezetbe jársz. Ez a gondolat olyan távol áll az Újszövetségtől és attól, amit az úrvacsoráról tanít, hogy nehezen tudom elhinni, hogy a lelkészeid a Szentírásnak vetnék alá magukat – sokkal inkább a saját bölcsességüknek. Ez a gyors, nyers válaszom: jó esetben felelőtlenség és tudatlanság, rosszabb esetben engedetlenség és gonoszság a nem hívőket arra bátorítani, hogy úrvacsorázzanak.

Élet-halál kérdés

Azér mondom gonoszságnak, mert Pál alapvetően élet-halál súlyú intést ad az úrvacsora nem méltóképpeni evésével kapcsolatban. Ezt mondja az 1Korinthus 11,27-28-ban:

„Azért, aki méltatlanul eszi az Úr kenyerét, vagy issza az Úr poharát, vétkezik az Úr teste és vére ellen. Vizsgálja meg azért az ember önmagát, és úgy egyék abból a kenyérből, és úgy igyék abból a pohárból.”

Ha egy nem hívő önvizsgálatot tart, mit fog találni magában? Hitetlenséget. És Pál pontosan azt akarja, hogy ezt fedezzük fel magukban. Felülkerekedett a hitetlenség engedetlensége az életünkben? Ha igen, ezt helyre kell hozni, és ne úrvacsorázz úgy, mintha az semmit nem számítana. Ez az önvizsgálat értelme. Miért hoznál nem hívőket ilyen halálos helyzetbe?

A 29. vers így folytatódik:

„Mert aki úgy eszik és iszik, hogy nem becsüli meg az Úrnak testét, ítéletet eszik és iszik önmagának.”

Az Úr testét megbecsülni azt jelenti, hogy megragadom Jézus fizikai testének egészen különleges és dicsőséges voltát, amellyel végtelen értékes áldozatot mutatott be a bűnökért – ezt a nem hívők nem teszik meg.

A 30. vers:

„Ezért erőtlenek és betegek közöttetek sokan, és ezért halnak meg számosan.”

Ezért mondom, hogy gonosz dolog a nem hívőket úrvacsorázásra bátorítani. 31-32. vers:

„Mert ha mi magunk ítélnénk meg önmagunkat, nem esnénk ítélet alá. De amikor az Úr ítél minket, akkor nevel, hogy a világgal együtt el ne vesszünk.”

Vagyis a hívők, akik büntetést szenvednek el amiatt, ahogyan az úrvacsorával élnek, még ha meg is halnak ebben a büntetésben, üdvözülhetnek. De egy nem hívővel mi történik? Neki nincs üdvössége.

Amikor Jézus, majd később Pál azt mondta, hogy Jézus emlékezetére úrvacsorázzunk (Lukács 22,19; 1Korinthus 11,24), nem olyan emlékezésre gondoltak, ahogyan a nem hívők emlékeznek, pusztán azt felidézve, hogy létezett egy Jézus nevű személy: talán élt; talán létezett – meghalt a bűneinkért, vagy talán meghalt a bűneinkért. Hanem arra gondoltak, hogy tartsuk emlékezetünkben, milyen értéke van annak, ami Jézus halálákor és vérének kiontásakor történt. Ez az emlék szeretetteljes emlék, hálatelt emlék – nem kétkedő emlékezés.

Együtt részesedni Krisztusban

Ezt (ha lehet) még világosabban kifejti az 1Korintus 10: nem a 11. fejezet, hanem a 10,16-22. Sokan nem itt keresik az úrvacsora értelmét, pedig rendkívül fontos ez a szakasz. Az 1Korinthus 10,16-22 szerint az úrvacsora részesedés Krisztusban. Így szól:

„Az áldás pohara, amelyet megáldunk, nem a Krisztus vérével való közösségünk-e? A kenyér, amelyet megtörünk, nem a Krisztus testével való közösségünk-e? Mert egy a kenyér, egy test vagyunk mindannyian, akik az egy kenyérből részesedünk.” (1Korinthus 10,16-17)

Vagyis a kenyér szimbolizálja az egyházat, Krisztus testét, amely osztozik, részesedik Krisztus életében. Ezt nem hívőként felfoghatatlan. A 21. verstől:

„Nem ihattok az Úr poharából is, meg az ördögök poharából is, nem lehettek részesei az Úr asztalának is, meg az ördögök asztalának is. Vagy haragra ingereljük az Urat? Talán erősebbek vagyunk nála?” (1Korinthus 10,21-22)

Pál tehát kifejezetten beszél a nem hívőkről, akiknek megvannak a maguk vallásos szertartásaik, ahol esznek és isznak, és a hívőkről, akik eszünk és iszunk a mi szertartásunkon; nem engedi a kettőt egyszerre gyakorolni. Tragikus félreértése a Krisztus és népe között az úrvacsorában történő dicsőséges eseménynek, ha a lelkészek megpróbálják evangelizációs eszközzé értelmezni ezt az étkezést, hogy a nem hívőket ezzel vezessenek Jézushoz. Tragikus.

Mi ez a dicsőséges esemény? Először is, emlékeztet arra, hogy mi az értünk feláldozott Krisztus testébe és vérébe vetett hitünk alapja. Másodszor, az 1Korinthus 10 alapján ez egy lelki közösség, osztozás, részvétel Krisztusban, ahogyan hit által belőle eszünk, és ahogyan lelkünket táplálja és megelégíti. Erre egyetlen nem hívő sem képes. És ez az egésznek az értelme. Nem úgy van megalkotva, hogy képesek legyenek rá.

Szeretnénk…

Hadd fejezzem be ezzel. Igen, igen, és igen, az úrvacsora felmutatja Krisztust a nem hívőknek, és a napnál is világosabban megmutatja azt is, hogy nekik nincs részük benne – Krisztusban. Nem részesei a megbocsátásnak. Nem részesei az üdvösségnek. Nem részesei a haragtól való megmenekülésnek a második eljövetelkor. Ezt üzeni az úrvacsorától való távoltartás, amikor látják, hogy örvendezünk Jézussal. Azt üzeni, hogy „Szeretnénk. Szeretnénk, hogy amikor ezt látod, tudd, hogy miből maradsz ki.”

Tony, nagy örömmel tanúsíthatom, hogy ez így működik. Például emlékszem egy férfire, aki a régi templomunkban közvetlenül velem szemben ült a karzaton, hónapokon és éveken át minden úrvacsorás vasárnapon. Egy hívő asszony nem hívő férje volt. Soha egy vasárnapot sem hagyott ki. Ismertem őt. Beszélgettünk Jézusról. Nyilvánvalóan hitetlen volt. Az úrvacsoránál, amikor azt mondtam, hogy „Ha még nem bízol Krisztusban, csak add tovább a tálcát és tűnödj el az evangélium szépségén”, akkor ezeket a szavakat kimondva egyenesen ránéztem, pontosan rá, a szemébe nézve egy jó tíz méterről. Ismertük egymást.

Aztán egy úrvacsorás vasárnapon megállt az ajtóban, megfogta a kezemet, és azt mondta: „Lelkész úr, beszélnünk kell”. És a következő szerda éjszaka fél 11-kor Isten üdvösséget adott neki, és néhány héttel később megkereszteltem őt. Így működik. Nem szabad kidobni a nem hívőket az istentiszteletről. Mutasd fel nekik az evangélium szépségét, és mondd meg, hogy nem vehetnek még részt. És hogy kívánjuk, hogy Isten adjon látó szemet neked, mert szeretnénk, ha velünk ünnepelnél.