Hermeneutikai csapda

A legtöbb ember a nyugati világban úgy gondolja, hogy ismeri a keresztyénséget, és éppen ezért ritka, hogy valaki “felfedezze” a keresztyén hit lényegét. Ha meghallják, hogy Biblia, Jézus, egyház: sokszor csak legyintenek, hogy ők tudják, mi a pálya. Valamivel szabatosabban fogalmaz Gonda László (A görögöknek bolondság, Ref. Tiszántúl, 1999):

“A modern elme egyfajta hermeneutikai csapda foglya: a Szentírással való találkozásakor eleve egyfajta “előzetes értelmezés” határozza meg a gondolkodását, és ezáltal világképe, az esetek döntő többségében, érintetlenül kerül ki a találkozásból.”

Erről árulkodnak az olyan helyzetek, amikor kiderül, hogy a világra és minden újra nyitott posztmodern ember talán épp a saját kultúráját ismeri legkevésbé. Így lehet például egy magyar férfi krisnás szerzetes anélkül, hogy tudná, mi a különbség a református és katolikus között, vagy állíthatja valaki, hogy az ő hite minden vallást magába ölel, közben pedig megkérdezi, hogy hol is van eltemetve Jézus. (Saját tapasztalat.)

Ez jutott eszembe akkor is, amikor Kepes András Világfalu c. dokumentumfilmjét néztem. Kepes a második részben egy perui indián faluban ezt mondja:

“Itt tanultam a párkapcsolatról a legérdekesebbet, amit valaha hallottam. Hogy miközben mi a nyugati kultúrában a házasságban is igyekszünk megőrizni saját függetlenségünket, az inkák értékrendje szerint ha egy férfi és egy nő egybekel, attól a pillanattól fogva ők már egy személynek számítanak.”

Pedig ez a gondolat az Andoknál közelebb is fellelhető:

“Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek egy testté.” (1Móz 2,24)
“A feleség nem ura a maga testének, hanem a férje; s ugyanúgy a férj sem ura a maga testének, hanem a felesége.” (1Kor 7,4)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.