N. Horváth Péter

Mindannyiunk fölött őrködik valaki.
Őt keresem hosszú évtizedek óta.
Legtöbb mondatomban ő öltözik szóba,
az értelem lángját életben tartani.

Rejtőzik előlem, de érzem, jelen van,
éjt nappallá téve, fáradhatatlanul;
tanít, ha tanulok, s ha elvétem, okul...
Ha ablak nyílik rá, legfeljebb álmomban.

Ő lopódzik minden ismerős arc mögé;
legyenek számomra mégis vonásai.
Kedves zenéimben őt hallom játszani;
vers, ha van jó versem, az is csak az övé.