Érdekes részlet egy Beke Alberttel készült interjúból:
“– Hogy látja ilyen háttérrel a kálvinizmus, hogy tudta túlélni az ötvenes éveket, és napjainkban
milyen?
– A református vallás, ez a papi ág, teljesen lefeküdt a diktatúrának. Gondoljon arra, amikor Tildy Zoltán református pap létére köztársasági elnökként minden mocskos, gyalázatos kommunista kivégzést aláírt. Nem a szeretet parancsának engedelmeskedett, hanem a kommunista akaratnak. 1956 után Kádár külügyminisztere az a Péter János lett, aki a debreceni püspök volt. Hol volt itt az egyház? Sehol. Az egyház legfontosabb funkcióját, a tanítói funkciót nem tudták betölteni. A rendszerváltozás után azt hittük, hogy változás lesz, de én úgy látom, hogy a református egyház teljesen padlón van. Itt vannak a rádiós műsorok, prédikációk, két fillért nem érnek, nem tudják az időt kitölteni. Nem szólítják meg a mai embert, hanem mondják az évszázados teológiai halandzsaszövegeket. Pedig micsoda lehetőség lenne a rádión keresztül milliókhoz szólni. Nem élnek a lehetőséggel.
– A laikusok mindebből mit érzékelnek?
– Az értelmesebb laikusok érzékelik ezt. Eljárok templomba, de ott semmilyen lelki támaszt nem kapok. Lelki lötty. Azt nem érti sok pap, hogy az ige hirdetése konkrét időben, konkrét térben, konkrét hallgatósághoz szól. Nem lehet ma úgy prédikálni, ahogy 20 éve, vagy 100 éve. A mai emberhez a ma nyelvén kell szólni, állást kell foglalni. Hiszen az egyház alapvető funkciója a tanítás. Sokszor hallani az öregektől, hogy a régi egyházi nevelés hiányzik. Én a debreceni református gimnáziumba jártam. Mi volt a mi vallásos nevelésünk? Nagyon szigorúan vették, hogy meg kell tanulni a Helvét Hitvallást, hosszú bibliai idézeteket kellett köpni, zsoltárokat tudni kellett. Ez egy tantárgy volt. Konkrét tárgyanyag, amiből meg lehetett bukni. Minden nap kilencszer imádkoztunk. Ez egy tantárgy volt a többi között. A lényeggel sose foglalkoztak. Miért kell hinni Istenben? Miért kell vallásosnak lenni? Miért hisszük, hogy van Isten? Azok az öreg vallástanárok nem strapálták magukat. Nem foglalkoztak különösebben a mi lelkünkkel. Én például igazából hívő akkor lettem, amikor elolvastam Heisenbergnek a Rész és egész című könyvét. Engem tulajdonképpen ő térített meg és nem a vallástanáraim.”
Persze, kritizálni mindig könnyebb. De nem tenném, ha nem látnék példát az ellenkezőjére, és ha nem gondolnám, hogy még sokkal több ellenpélda van, amikről nem is tudok. Mindenesetre Heisenberger műve felkerül a várólistámra.