Gazdag ifjú

Amikor hallotta az ifjú ezt a beszédet, szomorúan távozott, mert nagy vagyona volt. Jézus pedig ezt mondta tanítványainak: “Bizony, mondom néktek, hogy gazdag ember nehezen megy majd be a mennyek országába.” Sőt azt is mondom nektek: “Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdagnak az Isten országába bejutni.” Amikor meghallották ezt a tanítványok, nagyon megdöbbentek, és így szóltak: “Akkor ki üdvözülhet?” Jézus rájuk tekintett és ezt mondta nekik: “Embereknél ez lehetetlen, de Istennél minden lehetséges.” (Mt 19,22-26)

Érdekes, hogy a tanítványok miért rökönyödnek meg, és miért kérdezik döbbenten, hogy “Akkor ki üdvözülhet?”. Hiszen ők szegények voltak. Elkönyvelhették volna magukban, hogy hát a gazdagoknak pechük van, legalább ebben nehezebb dolguk van, mint nekünk. Bezzeg mi…
Talán érintve érezték magukat?
Úgy gondolom, igen.
Akkor viszont annál érdekesebb a történet…

5 thoughts on “Gazdag ifjú”

  1. “Érdekes, hogy a tanítványok miért rökönyödnek meg”

    Néhány hete volt a szentmisén ez a történet.
    Akkor a plébános azt mondta, hogy akkoriban a zsidók úgy gondolták, hogy a gazdagok azért gazdagok, mert követik Isten parancsait, és Isten segíti őket.
    (Máshol megkérdik Jézustól, hogy a vak embernél ő vétkezett vagy az ősei…)

    Jézus itt más megvilágításba helyezi a dolgokat. Kijelenti, hogy a szegény nem bűnösebb a gazdagnál, sőt nehezebben üdvözül!

    Nem bűn a gazdagság vagy a szegénység. Ám a pénz szeretete mindennél jobban veszélyezteti az örök életet.

  2. Egyetértek veled, Spirál. De az akkoris érdekes még, hogy vajon a tanítványok mit gondolhattak saját magukról. A döbbenetük nekem azt sugallja, hogy 1. vagy érintve érezték magukat, magukra ismertek a gazdag emberben (hiába voltak szegények) 2. vagy az a kérdésük, hogy kik, ha még ezek a sikeres, erkölcsös emberek sem? Akármelyik is legyen, úgy fest, hogy a kérdésben, hogy “Akkor ki üdvözülhet?” a saját üdvösségük felől érdeklődnek, mert meglátják, hogy a mérce magas.

    Jézus válasza pedig: a mérce magas, de Isten állíthat másik mércét. Legalábbis az én olvasatomban. 🙂

  3. “Embereknél ez lehetetlen…”

    Szerintem a mércét egyedül Krisztus teljesítette. És ha ő nem osztaná meg az “eredményét” velünk, akkor maradna lehetetlen az üdvösség.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.