Egyháztagság

Ki is a református egyháztag? 22. § (1) A Magyarországi Református Egyház tagja minden magyar – illetve Magyarországon élő nem magyar – állampolgár, akit a református egyház szertartása szerint megkereszteltek, valamint az a nagykorú keresztyén, aki magát reformátusnak vallja. (2) Teljes jogú egyháztag az, akit megkereszteltek, konfirmációi fogadalmat tett, a gyülekezeti istentiszteleten és az úrvacsorai …

Isten méltósága

A múlt hétvégén bevásároltam magamnak a keresztyén könyvvásárban. Helyett kapott egy férfiaknak szánt könyv is a pakkban: Preston Gillham: Amit csak a férfiak tudnak. (Hízelgő cím.) Reggel forgattam egy kicsit, és elolvastam a hátulját is, többek közt ez áll rajta: “A férfiak folyamatosan a jó és a rossz közötti harcban élnek, így férfinak lenni annyit …

Követési idő

Vajon honnan ered az a betegség, hogy azt hisszük, hogy valami akkor hivatalos, akkor komoly, akkor van igényesen megfogalmazva, ha azt szép nagy körmondatba tesszük? Például a villamosmegállóban a hangosbemondóból hallom néha: “A 4-es és 6-os villamosok forgalmi okok miatt megnövekedett követési idővel közlekednek.” Az túl primitív lenne, hogy “ritkábban járnak”?