Ahogy a Kísértő bokszol

A módszer nagyon világosan felismerhető: amíg még módódban áll tenni a bűn ellen, addig a lelkiismereted kikapcsolja, és a következmény nélküliség ködös ábrándjával borít be. Ha viszont már megtörtént, utána már a lelkiismeret hangerejét feltriplázza, hogy gyötörjön.

Isten pont az ellenkezőjét teszi: azt akarja, hogy a lelkiismeret figyelmeztessen, hogy akkor szólaljon meg, amikor még módodban van másképp tenni. A bűnöst viszont már nem lelkiismeretfurdalással akarja ostromolni, hanem a megbocsátást kínálja fel neki. És nem tesz úgy, mintha nem lenne következménye a bűnnek: csak azt ő válllalta magára.

Teológiai táblázat következik. 🙂

  Előtte Utána
  Módszer Cél Módszer Cél
Isten Lelkiismeret Megelőzés Megbocsátás Szabadság
Sátán “Megbocsátás” Kivitelezés Lelkissmeret Szenvedés



Olyan, mintha a kísértő bokszolna: az ökölvívásban is sokszor egy kisebb ütés csak bevezeti a nagyobbat. Meggyőződésem, hogy csak kisebb cél a bűn végrehajtatása, a nagyobbik az, hogy Isten szeretetét megkérdőjelezzük.
Ha ezt tudjuk, könnyebb ébernek lenni: és a lelkiismeretnek engedni, a kegyelem hangját pedig meghallani.

Mert amit én megbocsátottam, ha volt mit megbocsátanom, az tiértetek volt Krisztus színe előtt, hogy rá ne szedjen minket a Sátán. Az ő szándékai ugyanis nem ismeretlenek előttünk. (2Kor 2,11)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.